2011. november 13., vasárnap

Minden vég egy új kezdet

Gondolkodtam azon, hogy vajon mi tehetné még boldogabbá az életem. Egy új hobbi, egy új élet, egy új közösség? Évekig abban a tudatban éltem, hogy a környezetemen kell változtatnom ahhoz, hogy Én boldog lehessek. Hibáztattam magam közben, úgy hittem, hogy nem változok. Én ilyen vagyok. Olyan, aki mindenbe belefog, majd feladja az egészet egy kis semmiségért. Olyan, aki keresi a kifogásokat és meg is találja azokat. A saját börtönömben éltem bezárva, félve az újtól és a jobbtól. Néztem a pozitív gondolkodást tanító filmeket, olvastam a könyveket, de igazán nem alkalmaztam ezeket. Közben persze mindenki azt látta, hogy rendben van az életem, a látszat hadd maradjon fenn. Rá kellett jönnöm, hogy nemhogy a környezetemben élők, de én sem ismertem saját magam. Eddig.

Valami elindult, valami változik. Nem tudom, hogy kinek vagy minek a hatására, de elindultam és nem akarok visszanézni. Eszem ágában sincs megállni vagy újra végigjárni ezt az utat. Életemben először élvezem az életem úgy, ahogy én szeretném. Boldoggá tesz minden perce, minden lépés, amit teszek az álmaimért és vágyaimért.

Az egyetem rendben van, egész jól haladok vele. Igazán nem hat meg, ha kapok egy rossz jegyet, vagy ha nem úgy sikerülnek a vizsgák, ahogy képzeltem. Nem túl könnyű, nem is túl nehéz, erről nincs sok mondanivalóm. A csoporttársak is aranyosak.
Elkezdtem októberben az edzőképzést is. Édes Istenem! Imádom! :) A gyakorlati képzés maga a mennyország. Az oktatók fantasztikusak, az órák nagyszerűek, az egész felejthetetlen. Életem legszebb időszaka áll előttem. Az elméleti képzés elég száraz és tömör, de a célért bármit! Az lebeg a szemem előtt, hogy aerobikot oktatok és igazán jó vagyok, mert ez a vágyam, mindennél jobban szeretném elérni. Szeretném megmutatni, hogy miből lesz a cserebogár. Itt a bizonyítás ideje.

Az edzéseim az utóbbi időben szinte csak aerobik órákból álltak. Mivel szépen lassan fogyok, és nem szeretném, hogy ez megszakadjon, erősítő edzéseket is végzek jövő héttől. Nem lenne baj, ha nem veszítenék sok izmot mialatt szépen alakulok.

Edzéstervem a jövő hétre:
Hétfő: Step Aerobik (60 perc)
Kedd: Step Aerobik (60 perc)
Szerda: Erősítés (? perc), Step Aerobik (60 perc)
Csütörtök: Step Aerobik (120 perc)
Péntek: Erősítés (? perc), Futás (30 perc/ 5km)
Szombat: Erősítés (? perc), Futás (30perc/ 5km)
Vasárnap: Erősítés (? perc), Step Aerobik (60 perc)

Jövő héten megjön az új aerobik CD-m is, alig várom! Már azon jár az agyam, hogy a következőre milyen számokat rakjak. :) Az étkezésem terén haladok, 10 kiló mínusznál járok eddig, megrekedtem ezen a szinten. A szénhidrátot nem mondanám soknak (napi 100g), itt már az erősítő edzések hiánya és a pajzsmirigy problémám játszhat közre, meg a genetikám. Nem tudok másra gondolni. Kezdek türelmetlen lenni néha, mert érzem a súlyát, hogy aerobik edző leszek. Szeretnék példát mutatni és a legjobbak közt lenni, és nemhogy szeretném, de AKAROM is, és teszem a dolgom. Soha-soha nem adom fel, így célba fogok érni előbb-utóbb.

2011. április 22., péntek

Jamie Eason és Marzia Prince

A legnagyobb példaképeim közé tartoznak ők. Fantasztikusak. Most az étrendjükre kerestem rá, lefordítottam, most pedig leírom ide. :)


JAMIE EASON ÉTREND
6:00
6 tojásfehérje, ½ csésze zabpehely, paprika
9:00
pulykafasírt, 2 pufirizs, egy szelet gyümölcs
12:00
150g csirke, ½ csésze barnarizs zöldbabbal vagy más zöld zöldséggel
15:00
pulykafasírt, 2 pufirizs, 2 csésze párolt zöldség
18:00
150g csirke, 100g édesburgonya, 1 párolt zöldség
21:00
6 tojásfehérje, ½ csésze zsírszegény cottage cheese/ túró néhány szem bogyós gyümölccsel


MARZIA PRINCE ÉTREND
1.NAP
Reggeli
1 csésze főtt zabpehely
¼ csésze áfonya
3 tojásfehérje
Tízórai
zsírmentes joghurt eperrel
7-10 mandula
Ebéd
100g csirkemell
1 csésze brokkoli
½ csésze barna rizs
Uzsonna
1 alma
100g cottage cheese/ túró
Vacsora
100g hal (tonhal, lazac, laposhal, stb.)
1 csésze brokkoli

Marzia étrendje bővebb, a hét minden napjára van egy terve, és igen változatos. Mindkettőbe belekukkantok, és leírom, hogy nekem melyik vált be jobban.

2011. április 21., csütörtök

Kihívás (1)

Kedves blogom!

Elhatároztam, hogy minden második héten írok egy kihívást. Vagy edzésben, vagy diétában.
A mostani arról fog szólni, hogy minden étkezésemben legyen fehérje. Eddig is így volt ez nagyjából, de most egy kicsi csalás sincs! Ezeket a szokásokat, amiket kialakítok, illene hosszú távon (életem végéig) alkalmazni. Minden erőmmel ezen leszek.

Választható fehérjeforrások: csirke, pulyka, halak, marhahús, tojásfehérje, protein por, sovány túró.

1-2 recept a kedvenceim közül :)

Zabkrém

Hozzávalók:
- 25g zabpehely
- 5g zabkorpa
- 125g sovány túró
- 50g eper (vagy bármilyen gyümölcs)
- édesítő

A zabpelyhet és a zabkorpát összekeverem, adok hozzá annyi vizet, hogy éppen ellepje. Hozzákeverem az édesítőt (ízlés szerint), belököm a mikróba, megmelegítem, hozzáadom a gyümölcsöt (pl. fagyasztott epret). Jól elkutyulom a masszát, majd ebbe jön még a túró, azt is belekavarom. Mehet be a hűtőbe 1 órára. Ha jól lehűtjük, olyan, mintha fagyit ennénk. Egészségedre!


Rántott máj

Hozzávalók:
- 50g darált zabpehely (vagy zabkorpa, de simán zabpehellyel is jó)
- 400g csirkemáj (de bármilyen hússal elkészíthető)
- 1 tojás
- fűszer

A májakat megmosom, letisztítom, egyenként beleteszem őket a kikevert tojásos-fűszeres tálba, majd beleforgatom a zabba. Egymás mellé pakolom sütőpapírra vagy szilikonos sütőlapra. Előmelegítem közben a sütőt 180°-ra, majd bele a májakat, 30 perc alatt megsül, Jó Étvágyat! :)


Proteinszelet

Hozzávalók:
- 2 láb
- kb. 350Ft készpénz
- egy kevés idő

1. Bemész a tápkieg boltba.
2. Kiválasztod a számodra legszimpatikusabb proteincsokit.
3. Kifizeted a kedves eladónak.
4. Keresel egy nyugodt vagy megfelelő helyet az evéshez.
5. Kibontod a csomagolást. Beleharapsz a proteinszeletbe. Élvezed. (akár lehunyt szemmel :))

2011. április 18., hétfő

Mélypont és megújulás

Mostanában kezdem érezni a súlyát annak, ahogy eddig éltem, illetve ezeknek a (kedvezőtlen) hatásait. Nehéz leszoknom a cukorról, a szénhidrát csökkentése nem zavar. Napi 1-2 gyümölccsel ezt is ki tudom küszöbölni, végül is most úgyse az a cél, hogy mindent megvonjak magamtól. Ennyi belefér. Most így néz ki egy napom:

Ébredés után:
euthyrox

8:00
1db Daily Vita-Min (Scitec Nutrition)
1db Ca-Mg
1db Joint-X
1000mg C-vitamin
1l zöld tea (délelőtt)
125g túró
30g zabpehely
100g gyümölcs
1tk lenmagolaj

11:00
100g csirkehús, zöldség
30g basmati rizs

14:00 Súlyzós edzés
Edzés után: 30g protein por

16:30
100g csirkehús, zöldség
30g basmati rizs

Edzés előtt: 2000mg L-karnitin
18:00 Kardió edzés

20:00
1db Ca-Mg
500mg C-vitamin
1db Joint-X
125g túró

22:00
30g protein por

Többé-kevésbé be is tartom, persze vannak néha módosítások ebben (étkezések csúszása, néhány dolog felcserélése, apróságok). Ami viszont fontos: az alapelv megmaradt. Vagyis sok fehérje, kevesebb ch és zsír. Az edzések nagyon jól mennek, nagyon élvezem (mint mindig). Ennél már csak akkor lesz jobb, ha elérem a céljaimat szépen lassan.

Eközben tanulok, olvasok, társaságban vagyok, vagy a szerelmemmel. Egy szóval szép az élet (ha leszámítjuk a cukros ételek utáni remegést :D). Találtunk egy jó kis tápkieg boltot is, ami nemrég nyílt, és nagyon olcsó. Vész esetére tökéletes, meg még amúgy is. :)

Azon gondolkoztam még, hogy a rizst hogyan helyettesítsem. Rájöttem: csinálni fogok valami zabpehely pogácsát (zab, tojásfehérje, fűszerek, franc se tudja...). Rákeresek mindjárt, meglátom, hogy mit tudok kihozni belőle.

Áhááá, meg is van:
100g zabpehely
ételízesítő
zöldségek (+vöröshagyma, fokhagyma)
1db tojás
Összekutyul, gombócokat formál, darált zabpehelybe/zabkorpába beleforgat, sütőbe be, megsül, esz.

2011. április 14., csütörtök

Egy kis magyarázat és módosítás...

Most önmagam erősítem meg azzal, hogy leírom...ez életmód, nem diéta, az életmódom megváltoztatása. Épp ezért nem fogok írni drasztikus szénhidrát megvonásról, vagy ésszerűtlen koplalásról, csak a cukor és a liszt száműzéséről. Azért fogok enni, hogy jól érezzem magam, nem azért mert késztetést érzek rá, vagy mert enni "kell", mert jön a következő étkezés. Csak ésszel, érzéssel. Egy kicsit módosítottam így az étkezésemen az előbbihez képest. Reggelire és edzés előtt (fehérjével) megy a gyümölcs, a többi nagyjából marad.

Az L-karnitin menni fog ezután is, ártani nem árt, hátha még javít is valamit. Más zsírégetőt nem merek szedni, mert nem tudom, milyen hatással lenne a pajzsmirigyre kapott gyógyszeremmel (euthyrox) a szervezetemre. Majd ennek is utánajárok. Menni fog még a vitargo fehérjével edzés után, a vitaminok, és a többi, amiről már írtam korábban.

Van egy kis videóm, ami mindig motivál, ha nincs kedvem annyira az edzéshez (bár ez ritkább, inkább a jól evéshez nem szokott kedvem lenni), íme: http://www.youtube.com/watch?v=4-Lm7JLnqyM&feature=related

2011. április 13., szerda

3. bejegyzés (?)

Szia Kedves Blogom!

Olyan régen írtam ide, hogy ezt most már rendszerezni kell!
Az egészséges életmóddal nem haladok túlzottan...vagy mégis? Nincs meg a napi fél óra edzés, de azért a heti 5x 1 óra is elég jó. Bár ezzel nem volt gondom eddig se. Az étkezések. Na itt kezdődik a gondom. Valamibe belekezdek, hiszek benne, aztán ugyanilyen gyorsan el is hagyom. Úgyhogy most annál maradok, ami bevált. Véglegesen. És ez pedig a testépítő diéta. Semmit nem változtatok rajta, semmit nem hagyok ki. Napi 5 étkezés, sok fehérje, kevesebb szénhidrát és zsír. Meg persze több edzés, hogy ne legyek annyira éhes. Bár a túledzés és a túlhajszolás se jó, de erről még írok a későbbiekben.

Íme a napi tervem (edzés és étkezés):

Ébredés után:
2000mg L-karnitin
1db Daily Vita-Min (Scitec Nutrition)
1db Ca-Mg
1db Joint-X
1000mg C-vitamin
1l zöld tea (délelőtt)
Edzés: 40-60 perc aerob edzés (futópadon emelkedőn sétálás, görkorizás, úszás, akármi)

Reggeli:
30g protein por
40g zabpehely
1tk lenmagolaj

Tízórai:
150g csirkemell filé
50g zöldsaláta
30g basmati rizs

Ebéd:
150g csirkemell filé
100g brokkoli
30g basmati rizs

Uzsonna:
125g cottage cheese
50g zöldsaláta

Edzés: 1 óra súlyzós edzés (heti 3x, osztott edzéstervvel); 1 óra aerob/kardió (step aerobik, zumba, emelkedőn séta, satöbbi)
Edzés után: 30g protein por + vitargo

Vacsora:
30g lassú felszívódású protein por/ 125g sovány túró

/fehérje: 158g; ch: 89g; zsír: 20g; ~1200Kcal/

Még a szénhidrát lehet, hogy kevés lesz kezdetnek, de majd alakítok rajta, ha olyan. Ebből kell egy szép kis életmódot csinálnom, és nem diétát, meg kúraszerű istennyilát. Undorodni akarok tőle, majd hozzászokni, megszeretni. Nem mehet a sport rovására ez az étkezési szokás, ami most van. Én leszek a legjobb motiváció és a legjobb edző, a legboldogabb ember.